2009. máj. 29. 20:41 - írta szilardsport

Nyolcadik alkalommal rajtol el a Tour de Pelso

 

Az idén is várja Siófok és a Balaton a bátor kerékpárosokat

 

Szombaton ismét ellepik a kerékpárosok Siófok főterét, idén ezernél is több résztvevőt várnak a szervezők a már hagyományosnak mondható Tour de Pelso-ra. A népszerű versenyen évről-évre egyre többen vállalják a nagy kihívást, azaz egy kétszáz kilométeres megmérettetésen a Balaton megkerülését. Természetesen azok is részt vehetnek a rendezvényen, akiknek a kétszáz kilométer még túl nagy táv, ők több rövidebb túra közül választhatnak. Prohászka Attila, a verseny főszervezője az idei verseny legfontosabb tudnivalóiról tájékoztatta lapunkat.

 

- Hányadik alkalommal kerül megrendezésre az idei verseny? Milyen távok közül választhatnak az érdeklődők?

- Június hatodikán, szombaton már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a NaturAqua Tour de Pelso kerékpáros rendezvényünk. Négy különböző távon rajtolhatnak el a versenyzők, melyek közül a legnagyobb kihívás a Shimano Balaton Maraton, amely 200 kilométeres táv teljesítését jelenti. A Capriolo Tihany-túrán 76 kilométer vár az indulókra, a Peugeot-Máté Panoráma-túrák pedig inkább a túrázni vágyókat várják, itt 25 illetve 40 kilométeres távok közül lehet választani.

 

- Mióta létezik ez a kerékpáros rendezvény?

 

- A rendezvény története eléggé régre nyúlik vissza, még a kilencvenes évek elején volt egy nagy, többnapos országúti profi kerékpáros-versenyünk, amelynek egyik szakaszán 200 kilométert teljesítettek a versenyzők. Hét évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy bevonjuk az amatőröket is, tehát nyílttá tesszük a rendezvényt. Az első két évben kiderült, hogy van létjogosultsága ennek a versenynek, és azóta szerencsére folyamatosan fejlődik. Idén 1200-1400 fő körüli létszámot várunk a rendezvényre.

 

- Milyen díjazásban részesülnek a résztvevők?

 

- Több kategóriában értékeljük a versenyzőket, de abszolút végeredményt is hirdetünk, amelyben nem teszünk különbséget korosztály és nem között. Az abszolút verseny első tíz helyezettje pénzdíjazásban részesül. A verseny része az Amatőr Kupa sorozatnak is, itt kategóriák, korosztályok szerint díjazzuk az első három helyezettet. Ezeken kívül több férfi kategóriát is megkülönböztetünk, valamint a hölgyek versenyét is külön értékeljük.

 

- Hol és mikor lehet nevezni a versenyre?

 

- Május harmincadikáig a honlapunkon keresztül (www.tourdepelso.hu) lehetett nevezni, de természetesen lehetőség van a helyszíni nevezésre is. A helyszínen június negyedikén délután kettőtől este kilencig, ötödikén tíztől este tizenegyig, hatodikán reggel pedig hat órától fél kilencig lehet nevezni.

 

- Hogy néz ki az idei verseny útvonalterve?

 

- A rajt Siófokon a víztoronynál lesz. Kilenc órakor rajtol a 200 kilométeres táv mezőnye, majd öt perccel később rajtolnak a Tihany-túra résztvevői. A Panoráma-túra indulói kilenc óra tíz perckor indulnak. A 200 kilométeres verseny mezőnye a 7-es úton halad végig a Balaton déli partján, majd a 76-os főúton Keszthelyig tekernek a versenyzők. Keszthelytől a 71-es úton halad a mezőny, Balatonakarattya után pedig visszaérnek a 7-es főútra, onnan pedig már csak tizenöt kilométer a siófoki cél. A Tihany-túra Siófoktól indul, kerékpárbarát útvonalon közösen megyünk el a kompig, Szántódnál pedig átkompozik a mezőny Tihanyba. Onnantól mindenki egyéni tempójában teljesítheti a távot, a cél pedig Siófokon lesz. A legkisebb távokon indulók is Siófokról indulnak, de ők a másik irányba, egészen Balatonvilágosig haladnak majd. A kilátóig kerékpárbarát útvonalon mennek a résztvevők, itt lesz a 25 kilométeres fordító. A 40 kilométeres túra kicsit tovább halad majd, a balatonakarattyai körforgalomnál fordul meg, és ugyanazon az útvonalon keresztül érkezik vissza a mezőny Siófokra, ahonnan indult. A 25 és a 40 kilométeres túra igazából egy közös kirándulás, itt együtt megy és jön is visszafelé a túrázó csapat.

- Milyen kísérőprogramokkal várják az érdeklődőket?

 

- Több kísérőprogram is színesíti a rendezvényt, sztárvendégünk Katus Attila lesz, ő vezényli le a bemelegítést, valamint részt vesz a Panoráma-túrán. Negyed tizenegytől tart egy aerobic-félórát, ezért érdemes azoknak is ellátogatniuk Siófokra, akik ha nem is kerékpároznak, de szívesen mozognának egyet. Kerékpárkiállítás, valamint vásár is várja majd az érdeklődőket, fantasztikus akciókkal jelennek meg a kiállítók. Tartunk ingyenes egészségfelmérést is, többek között testtömegindex-mérésre, vércukorszint-mérésre, koleszterinszint-mérésre lesz lehetőség. Szeretném kiemelni, hogy Shimano ingyen szerviz is várja a helyszínen a résztvevőket, bárki, aki benevezett a versenyre, odaviheti a kerékpárját a profi szerelőkhöz, akik pillanatok alatt megjavítják. Maga a kerékpárjavítás ingyenes, amennyiben valamilyen alkatrészre van szükség, akkor azt ki kell fizetni.

 

- A tervek szerint az idei Pelso kiegészült volna egy Balaton XL-Maratonnal is, amely végül idén nem tud elrajtolni. Mi volt ennek az oka?

 

- A Balaton XL-Maraton távját 250 kilométeresre terveztük. A kiírás szerint ezen a távon akkor tudtuk volna elindítani a versenyt, ha legalább 150 versenyző nevez erre a 250 kilométerre. Sajnos idén nem lett meg a szükséges létszám, de ettől függetlenül van jövője az XL-Maratonnak. Amennyiben találunk szponzort, akkor a jövőben attól függetlenül, hogy hány fő nevez a távra, megtartjuk. Jó felkészülést kívánok mindenkinek!



Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.